december 2006
Monthly Archive
2006 dec. 21
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára áldásos ünnepeket, boldog karácsonyt és békés sikeres újesztendőt kíván minden kedves olvasójának és munkatársának.
A Könyvtár 2007-ben is bővített szolgáltatásokkal áll minden olvasója rendelkezésére és mindent megtesz azért, hogy a nála őrzött különleges kulturális értékeket minél szélesebb körben hozzáférhetővé tegye és megismertesse.
dr. Szögi László
főigazgató
Hozzászólások kikapcsolva
2006 dec. 19
Írta: Németh Márton
állás,
munkatárs
Kolutácz Judit vagyok, 26 éves.
2003-ban végeztem Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Főiskolán, informatikus-könyvtáros szakon, ahol a második évben az információ-menedzser szakirányt választottam.
A főiskola befejezése után jelentkeztem az ELTE informatikus-könyvtáros egyetemi kiegészítő szakára, ahol 2005-ben szereztem diplomát. Majd közben állás pályázat útján felvettek a Kontyfa utcai Általános Iskolába könyvtárosnak. Ennek az egyéves időszaknak számomra egy igazi eredménye volt, tudatosult bennem, hogy a könyvtárosság egy szép szakma, amely egyben örömforrás is.
Végül december 11-től az ELTE Egyetemi Könyvtárába kerültem feldolgozó munkatársként. Célom, hogy sikerüljön mihamarabb eleget tennem a rám váró feladatoknak, beilleszkedni egy már jól működő csapatba. Remélem, hogy szakmai pályámat is tovább tudom folytatni és felvesznek a Pázmány Péter Katolikus Egyetem biblioterápia szakra.
2006 dec. 18
Az Amatőr Üvegfestők Köre – Fényjáték és az Andor Ilona Ének-Zenei Általános Iskola – Mese és valóság című kiállításokat dr. Szögi László, könyvtárunk főigazgatója nyitotta meg.

Kattints a képre, a flickr-en nézhetők a fotók.
2006 dec. 18
Az aulában 17 órakor nyílik az Amatőr Üvegfestők Köre – Fényjáték és az Andor Ilona Ének-Zenei Általános Iskola – Mese és valóság című dupla kiállítása. A díszteremben pénteken zár a Pálos kiállítás, melyen megtekinthető a híres XVI. századi “Zöld Kódex”. Kiállításaink hétfőtől péntekig 10 és 18 óra között tartanak nyitva.
Hozzászólások kikapcsolva
2006 dec. 15
Válogatás azokból a könyvekből, melyeket a múlt héten vettünk fel az állományba. Kattints a címekre, kölcsönözd vagy olvasd helyben. Ha kikölcsönözték a könyvet, előjegyezheted E-mailben.
- Rákóczi Kassája / [a kiadvány szövegét írta Jozef Duchoćn ; magyar nyelvű ford.Eva Hrućsková] – Kassa, 2004
Kövesd a gyarapodást online katalógusunkban!
Hozzászólások kikapcsolva
2006 dec. 14
Skype és msn. Ezt a két szót valószínűleg minden netező ismeri. Amióta elterjedtek az e-mailek, a postai levelezés egyre inkább háttérbe szorul. Ma luxus perceket várni egy levélre, hiszen az azonnali üzenetküldő felületen pillanatok alatt megjelenik a leírt üzenetünk. Lehet rögtön válaszolni, beszélgetni, vitázni, évődni. És ez még nem minden… Tudunk mellékleteket küldeni és fogadni, webkamera segítségével akár szemügyre is vehetjük beszélgetőtársunkat.
Hogy lehet-e ezt a szolgáltatást könyvtárban is használni? Nem kérdés!
Az orosházi könyvtárosok már bevezették Skype-ot és az msn-t, mi pedig a meebo chat ablakot importáltuk. Felmerülnek kérdések: Ki kezelje? Mikor? Meddig? Ki válaszoljon? Mi van ha nem tudjuk a választ? Félnünk kellene?
Ha elérhetők vagyunk, jöhetnek a kérdések. Orosháza is segít, próbálkozzatok!
2006 dec. 14
Amatőr Üvegfestők Köre – Fényjáték és az Andor Ilona Ének-Zenei Általános Iskola – Mese és valóság című dupla kiállítás megnyitójára kerül sor december 18-án 17.00 órakor az aulában.
Fényjáték – Az Amatőr Üvegfestők Körének kollekciójában a fények és a színek játéka köszön vissza. A nagy művész elődök előtt tiszteleg a kiállítás, a közönség által sokszor jól ismert és kedvelt alkotásokat álmodták üvegre. Az alkotók egyéniségeitől függően más-más stílusban gondolták és dolgozták át az ismert alkotásokat.
Mese és valóság – Az Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Iskola. A régmúlt festészeti, zománc és kerámia technikáját alkalmazzák a kiállítók. Az alkotásokat a művészeti iskola nyolc – tizenöt éves diákjai készítették.
A dupla kiállítás 2007. január 12-ig látogatható.
2006 dec. 13
Ma 19 óráig tart az afrikanisták konferenciája, a tegnapi nap zárásaként igazi afrikai zenét is hallgathattak és láthattak a konferencia résztvevői.

Kattints a képre, a flickr-en nézhetők a fotók.
Hozzászólások kikapcsolva
2006 dec. 12
A tájékoztató és dokumentumszolgáltató osztályra raktáros munkatársat keresünk. Bérezés a közalkalmazotti bértábla szerint. Munkaidő hétfőtől péntekig 10-18 óráig. Az írásos jelentkezéseket december 19-ig várjuk a titkárságon (Bp., V. Ferenciek tere 6.) vagy E-mailen.
2006 dec. 12
1980-ban születtem Karcagon. Szülővárosomban érettségiztem 1998-ban, majd ezt követően közel nyolc évig dolgoztam a Kiskulcsosi Általános Iskolában, többféle munkakörben. Közben, 2003 nyarán diplomáztam a Szent István Egyetem Jászberényi Főiskolai Karán, könyvtár-művelődésszervező szakon. 2006 januárjában költöztem Budapestre. Néhány hónapig az egyik fővárosi nyelviskolában dolgoztam tanfolyamszervezőként.
2006. december 1-től dolgozom az ELTE Egyetemi Könyvtárban. Bízom benne, hogy minél hamarabb sikerül beilleszkednem új kollégáim közé, illetve szeretném a lehető legrövidebb időn belül megtanulni mindazt, amely munkám eredményes elvégzéséhez szükséges.
Csányi Júlia
kölcsönző csoport
Következő oldal »