aula


Az Egyetemi Könyvtár 2011. december 8-án, 10 és 19 óra között kedvezményes könyvvásárt és börzét tart a könyvtár aulájában. A választékban majdnem minden megtalálható a lektűrtől az ezotérián át a tudományos művekig. Régi és új könyvek, folyóiratok, valamint a könyvtár saját kiadványai rendkívül kedvező áron vásárolhatóak meg.

Az árusítók között az Egyetemi Könyvtár mellett, idén diákok is kínálják könyveiket, valamint kiadók is képviselik magukat 30-40%-os kedvezményt biztosítva. Az árusítónak a Jelentkezési lap kitöltésével lehet regisztrálni.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

2011. november 18-a és 25-e között Fenntarthatósági Hetet szervezünk az “ELTE Egyetemisták a Környezettudatos Szemléletért” csoporttal együttműködve.

A rendezvény egyik eleme egy kiállítás az aulában, amely a hulladékok feldolgozásának menetét mutatjuk be. Az installáció a “Hulladékból: Termék” nevet viseli.

A rendezvény ideje alatt, november 23-án tartjuk a Fenntarthatósági Napot, amely során 10 és 16 óra között játékokkal, totóval és információs anyagokkal várunk minden betérőt.

Program

19.00-19:25 Bibor Máté – Arany János kéziratai az Egyetemi Könyvtárban

19:30-19:55 Dr. Fabó Edit – Mit akartak a férfiak és a nők a „boldog békeidőkben”?

20:00-20:25 Dr. Szögi László – Magyarország helye Európában történeti földrajzi kontextusban

20:30-20:45 Szünet

20:45-21:10 Bikádi Katalin – Kutatókönyvtár az íróasztalon: Nyílt folyóirat-adatbázisok

21:15-21:40 Székelyné Török Tünde – A keresőmotorok működése

regisztráció: www.kutatokejszakaja.hu

Időpont: 2011. szeptember 23. péntek 19:00-22:00

Helyszín: ELTE Egyetemi Könyvtár, Díszterem

1053 Budapest, Ferenciek tere 6.

www.konyvtar.elte.hu

Az aulában, a díszlépcső feljáratánál két oldalról szokatlan műtárgyak hívják fel magukra mától a könyvtár látogatóinak figyelmét.

Az OSA Archívum által kezdeményezett 2009-es KÖNYVKOCKA projekt során létrehozott poliésztergyanta és papír (könyv) anyagú különleges tartalmi-vizuális élményt adó köztéri tárgyak a Szabad Európa Rádió Könyvtárából megörökölt, leginkább a hidegháborús korszak politika- és gazdaságtörténeti kiadványaiból álló, százezres könyvállomány többszörös szűrés után leselejtezett darabjaiból készültek. A két könyvkockát az OSA Archívum bocsátotta az Egyetemi Könyvtár rendelkezésére.

A projektről részletesebben.

Ismét Múzeumok Éjszakája az Egyetemi Könyvtárban. 2010. június 19-án délután 18 órától éjjel 2 óráig a könyvtár – a tavalyi évhez hasonlóan – megnyitja kapuit, és munkatársai kulturális programokra invitálják az érdeklődőket.

A programsorozatot a Capella Silentium kórus hangversenye nyitja. A kórus az est folyamán két koncertet is ad. “Az Eötvös Loránd Tudományegyetem története – 1635-2010” című kiállításunkat a tárlat rendezői mutatják be az érdeklődőknek.
Csak ezen az éjszakán lesz nyitva T. Bortnyik Éva és Tubák Csaba két olajfestményből és két videó vetítésből álló fény installációja.
Megismerhetik a restaurálás műhelytitkait, és bebarangolhatják az épületet. Az aulában a könyvvásári standnál kiadványainkból kedvezményes áron válogathatnak az érdeklődök.

A Múzeumok Éjszakája valamennyi helyszínén belépésre jogosító karszalagok a Könyvtár információs pultjánál vásárolhatók.

A részletes program és a jelentkezési információ honlapunkon található valamint a hivatalos honlapon is kereshető.

Update: Fotók a rendezvényről.

Múzeumok Éjszakája az Egyetemi KönyvtárbanIsmét Múzeumok Éjszakája az Egyetemi Könyvtárban. 2009. június 20-án délután 18 órától éjjel 2 óráig a könyvtár – a tavalyi évhez hasonlóan – megnyitja kapuit, és munkatársai kulturális programokra invitálják az érdeklődőket.

A programsorozatot a La Caffettiera Stioppéta kórus hangversenye nyitja. “A csillagok törvényei” című kiállításunk helyszínén, a könyvtár dísztermében az érdeklődők megtekinthetik a Csillagászat Nemzetközi Éve alkalmából készült filmet, ismeretterjesztő előadásokat hallgathatnak a távcsövek fejlődéséről és az Univerzum megismeréséről vendégelőadónktól, Dr. Vincze Ildikó csillagásztól, illetve felhőtlen idő esetén távcsövön át figyelhetik a csillagos eget a Magyar Csillagászati Egyesület tagjainak közreműködésével.
Csak ezen az éjszakán lesz nyitva Szabó Nóra képzőművész “Az írás útja” című kiállítása.
Megismerhetik a restaurálás műhelytitkait, és bebarangolhatják az épületet. Az aulában a könyvvásári standnál kiadványainkból kedvezményes áron válogathatnak az érdeklődök, a gyerekeket pedig interaktív kézműves foglalkozás várja.

A Múzeumok Éjszakája valamennyi helyszínén belépésre jogosító karszalagok a Könyvtár információs pultjánál vásárolhatók.

Részletes programunk a honlapunkon olvasható, vagy a magyar és angol nyelvű szöveg letölthető, illetve a hivatalos honlapon kereshető.

Múzeumok éjszakája2008. június 21-én, délután 18 órától éjjel 2 óráig a könyvtár – a tavalyi évhez hasonlóan – megnyitja kapuit, és munkatársai kulturális programokra invitálják az érdeklődőket. Ezen az éjszakán még látogatható lesz a Mátyás király: Magyarország a reneszánsz hajnalán című időszaki kiállítás a könyvtár- és egyetemtörténeti állandó kiállításunk mellett. Ezen kívül 19. századi divatképek és gyermekrajzok is láthatók lesznek az aulában, ahol kódexmásoló tudásukat is kipróbálhatják a gyermekek, közben Szent Iván-éji álmot idéző kórusművek csendülnek fel, majd tánc-show és fergeteges dzsesszkoncert szórakoztatja a közönséget. Ismeretterjesztő előadásokat hallgathatnak vendégeink a bibliáról, a magyarországi reneszánsz időszakáról, a restaurálás műhelytitkairól, valamint a könyvtár legféltettebb kincseiről. Az aulában a könyvvásári standnál kiadványainkból válogathatnak az érdeklődök. Ezen az éjszakán felfedi kilétét a könyvtár fantomja, felhőket varázsolnak nekünk és bebarangolhatjuk az épület rejtett zugait, az olvasóktól elzárt helyiségeit

További információk a honlapon vagy fájlban letölthető.


Az ELTE Egyetemi Könyvtár kedvezményes könyvvásárt tart 2007. december 5-én és 6-án 10-18 óra között az Egyetemi Könyvtár aulájában.

A választékban majdnem minden megtalálható a lektűrtől az ezotérián át a tudományos művekig.

Régi és új könyvek, folyóiratok (akár 20 forintért!), valamint a könyvtár saját kiadványai rendkívül kedvező áron vásárolhatóak meg e két nap alatt!

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

ELTE Egyetemi Könyvtár, 1053 Budapest Ferenciek tere 6.

Gyermekprogram a Múzeumok ÉjszakájánA Múzeumok Éjszakájának gyerekprogramja minden várakozásunkat felülmúlta. Nagy meglepetés volt számunkra, hogy nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek körében is népszerű volt a kódexmásolás.

Volt olyan felnőtt, aki már a bejáratnál érdeklődött, hogy hol lehetne másolni, volt, aki a gyermekére várva csábult el. Volt, aki csak a kikészített könyveket tanulmányozta, volt, aki a betűminták közül válogatott, és volt, aki maga is beállt rajzolni.

A másolás és iniciálé készítés legifjabb résztvevője 11 hónapos volt – ő a ceruzafogás helyes elsajátításán dolgozott igazán kitartóan és sikeresen. A másolók korelnöke pedig valószínűleg egy ötvenes éveiben járó úr volt, aki annyira belejött, hogy végül több művet is készített, nem is akárhogy: jobb kézzel, bal kézzel, majd egy kölcsönkért, sötétített napszemüvegben is. Mindhárom próbálkozása nagy sikert aratott, s míg szólt a Fekete Péter zenéje, ő csak másolt, és másolt.

Összesen 32 kódexmásoló emléklapot, a félhold alakú dobozból sok cukorkát, a legkisebbeknek pedig néhány mackós képeslapot osztottunk szét.

És amit mi kaptunk:

- Sok érdeklődő kérdést a régi írásokról, a kódexmásolókról
- Gyermekzsivajt és rengeteg kacagást
- Kedvesen figyelő, csillogó szempárokat
- Büszke szülők mosolyát, akik mindemellett gyermeki énjüket sem rejtették el, aminek köszönhetően közösen élvezték a programot kicsik és nagyok egyaránt.

És végül, de nem utolsó sorban dicséretet egy nyugdíjas hölgytől, akinek nagyon tetszett, hogy a gyermekekre is gondoltunk ezen a rendezvényen, és nem csak felnőtteknek szóló programjaink vannak.
„Hiszen Ők a jövő nemzedéke, és milyen jó látni, hogy felállva a számítógép mellől évszázadokkal ezelőtti írások iránt érdeklődnek és iniciálékat színeznek” -állapítottuk meg közösen.

Ahogy ígértük, most felkerülnek az alkotásokról készült képek is. Mindenkinek köszönjük a munkáját, jövőre is nyitva lesz a Kódexmásoló Műhely!:)

Néhány megkésett kép a Múzeumok Éjszakája alatt az Egyetemi Könyvtárban “történtekről”. Remélem, reméljük, mindenki, aki betért hozzánk eme eseménydús és forró éjszakán, jól érezte magát, hatalmasan szórakozott és talán “épült” is némileg. Én/mi (összezavarodik most bennem a királyi egyes, többes vagy valami más) ezúton is szeretném megköszönni minden kedves látogatónknak és/de kollégámnak a pompás estét. Jövőre ugyanitt ugyanekkor, ha egy (vagy két) mód van rá!

A képek

Következő oldal »