Az Egyetemi Könyvtár pályázatot hirdet részmunkaidős információ pultos munkatársi munkakör betöltésére. Részletek a honlapon.

  • Békássy Ferenc egybegyűjtött írásai / a szövegeket gond. Lőrincz Gergely [et al.] ; szerk. és az utószót írta Weiner Sennyey Tibor ; az angol verseket ford. Balogi Virág [et al.] – Budapest ; – Zsennye, 2010

Kulturális Örökség NapjaiAz ELTE Egyetemi Könyvtár az előző évi hagyományokat követve újra várja látogatóit a Kulturális Örökség Napjai rendezvényen, 2010. szeptember 18-án, 10-19 óra között.

Ismét megnyitja kapuit az 1876-ban eklektikus stílusban emelt könyvtárépület. Aulájában sgraffitók, a díszlépcsőház fordulójában ismeretlen 16. századi lombard mester Pieta reliefje, dísztermének falain és mennyezetén Lotz Károly freskói, illetve Than Mór festménye keltik fel figyelmünket. A díszterem ad helyet az alapításának 375. évfordulóját ünneplő ELTE jubileumi egyetemtörténeti kiállításának. A restaurátorműhelyben a 16-17. századi könyvek restaurálásának technikájáról és a könyvkészítés történetéről tudhatunk meg érdekességeket. Látogatóink vezetett körsétán bebarangolhatják az épületet, érintve a közönség előtt egyébként nem nyitott helyeket is.

Épületvezetés
Aula – Díszlépcsőház – Díszterem – Tanácsterem – Műemlékraktár – Főigazgatói szoba és titkárság
Időpontok: 10.00, 12.00, 14.00, 16.30. Indulás helye: Aula
Vezeti: Bibor Máté könyvtáros (10, 12) ill. Ecserné Kazimir Edit könyvtáros (14, 16.30)
Max. 30 fő/csoport. Előzetes online bejelentkezéssel.

Tárlatvezetés az egyetemtörténeti kiállításon
Időpontok: 11.00, 13.00, 15.00, 17.15. Indulás helye: Díszterem
Vezeti: Dr. Varga Júlia, az ELTE Levéltár igazgató-helyettese, ill. Kassa Melinda, a kiállítás rendezője.
Max. 40 fő/csoport. Előzetes online bejelentkezéssel.
Részletek a kiállításról.

Könyv-restaurátorműhely bemutatása
Időpontok: 11.00, 12.00, 13.30, 14.30. Indulás helye: Aula
Vezeti: Szalaváry Miklós restaurátor
Max. 10 fő/csoport. Előzetes online bejelentkezéssel.

További információk az országos rendezvény hivatalos honlapján.

  • Kukockij esetei / Ljudmila Ulickaja ; [ford. V. Gilbert Edit, Goretity József] – Budapest, 2010

Az Egyetemi Könyvtár pályázatot hirdet humánerőforrás munkatársi és kommunikációs munkatársi munkakör betöltésére. Részletek a honlapon.

Az MKE 42. Vándorgyűléséhez kapcsolódóan “Könyvtárunk rejtett zugai” címmel fotópályázatot hirdettek könyvtárosok számára, amelynek témája saját könyvtáruk egy hangulatos részletének bemutatása. Márku Mónika kollégánk Hajtmanszki Péter fotójával nevezett be, amelyen a “Díszterem” című fotó II. helyezést ért el. Gratulálunk!

Június 5-szeptember 5. között tekinthető meg az idei év egyik Európai Kulturális Fővárosában, Isztambulban a Legendás Isztambul – Byzantiontól Istanbulig: Egy főváros 8000 éve címmel rendezett nagyszabású kiállítás a Sakip Sabanci Múzeumban. Törökország mellett 14 európai ország gyűjteményeiből, több mint 500 válogatott műtárgy mutatja be a város történetét a kezdetektől napjainkig.

Az ELTE Egyetemi Könyvtár egyik ritka kódexét (Cod. Ital. 3) kölcsönözte a kiállításra. A 14. századi pergamenkódex igazi különlegessége nem annyira az ókori szerzők műveinek olasz fordítású kivonatait tartalmazó szövege, mint inkább a nem sokkal Konstantinápoly 1453. évi eleste előtt Nimphirius által készített tollrajz a 144. folio versóján, mely egyedüliként őrizte meg az egykor a Hagia Sophia mellett álló konstantinápolyi Augustaion-on egy oszlop tetejére 543-ban emelt Justinianus-bronzszobor pontos mását. A szobrot röviddel e rajz elkészülte után eltávolították, majd anyagából ágyút önttettek.
További érdekesség, hogy a kötet egyike annak a 35 db kódexnek, melyeket 1877-ben II. Abdülhamid török szultán az 1526-ban Budáról zsákmányoltnak vélt kötetek közül az Egyetemi Könyvtárnak adományozott, a pesti egyetemi ifjúság iránti tisztelete és hálája jeléül.
A könyv egyébként tavaly ősszel Párizsban is szerepelt már egy hasonló tárgyú kiállításon.

Képek a kiállításról.

Értesítjük kedves olvasóinkat, hogy raktárrendezési munkálatok miatt, 2010. július 7-től előreláthatóan szeptember 30-ig állományunk, dokumentumaink 466950-514000 jelzettartományba eső része nem használható, nem kölcsönözhető, továbbá a G jelzettartományba eső dokumentumok használata korlátozott.
Megértésüket köszönjük!

  • A párbaj : elbeszélések / Joseph Conrad ; [ford. Bojtár Péter ; vál., szerk. és a bevezetőt írta Bojtár Endre] – Budapest, 2010

Beszédes Kálmán törökországi rajzaiból válogatva 38 másolatot bemutató kamara kiállítás nyílt június 11-én Rodostóban (Tekirdag), a Rákóczi Múzeumban, a Cseresznye Fesztivál keretében megtartott 8. Magyar Nap rendezvényeként. A rajzok eredetijét az ELTE Egyetemi Könyvtár őrzi. A kiállítást Szögi László, a könyvtár főigazgatója nyitotta meg, beszédet mondott még Szabó István ankarai nagykövetünk, Op. Dr. Adem Dalgiç polgármeter és Zübeyir Kemelek kormányzó. A Rákóczi-emigrációról Hóvári János történész-turkológus, diplomata emlékezett meg.

A kiállítás megnyitásával egyidejűleg bemutatták Hóvári János “Rodostói emlékek és tanulságok. Beszédes Kálmán – Rodostó magyar képírója” című kötetét, amely a könyvtárban őrzött Beszédes-hagyatékból 72 darab Törökországban készült rajzot tartalmaz. A kötet a Magyar-Török Baráti Társaság kiadásában, F. Tóth Tibor szerkesztésében jelent meg. Az eseményen részt vett Gyenge András isztambuli főkonzul is.

A Márvány-tenger partján fekvő városban 46. alkalommal megrendezett hagyományos négynapos Cseresznyefesztivál keretében a Rákóczi szabadságharc (1703-1711) emlékére 2003 és 2011 között évente magyar napot tartanak Rodostóban. A város a magyar emigráció szimbóluma is, mert Rákóczi és 40 társa 1717. október 10-én szállt partra emigránsként Gallipoliban III. Ahmed szultán meghívására, s valamennyien életük hátralevő részét Rodostóban töltötték.

Képek a megnyitóról.

következő oldal »